INSTALLÁCIÓ

képek

...Valóban sokkoló egy alaposan összetört autó látványa, hiszen a formájában, gyűrődéseiben, torzulásaiban ott van a csattanás energiája, mint egy lenyomat. Feltehetően a legtöbben a mögötte rejlő történetre vagyunk kíváncsiak: hogyan történt a baleset, túlélték vajon?

Egy túlélő elmondásában a katasztrofális pillanat végletesen lelassul az emlékezet által, apró részletekig, akár a nevezetes nap elejéig visszamegy, mintha az ok-okozat viszonyát, döntéseit vizsgálná, melyek végül megmásíthatatlanul a karambolhoz vezettek.

Ebben a lassú visszajátszásban éppen a sokk feloldását látom, a „megnyugtató” magyarázatot az elkerülhetetlen csattanásra. A történet kimenetelének meghatározottsága (determináltsága) – melyet a megénekelt belső párbeszédek eldöntendő kérdései jeleznek – azonban korántsem megnyugtató. Ezt a feszültséget igyekszik az opera műfaja tolmácsolni.

A történet egyébként az autógyárban kezdődik, ilyenformán az autó története, azaz a karambolnál véget érő „élete” lép néhol ironikusan az emberi élet helyébe...

Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, fotó: Sólyom András

Látványkép az installációról, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, fotó: Sólyom András

Látványkép az installációról, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, fotó: Németh Hajnal

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Xenia Romashova (szoprán), Tomasz Wija (basszus)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Susanne Gritschneder (alt), Tomasz Wija (basszus)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Tomasz Wija (basszus), Gregory Warren (tenor)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Xenia Romashova (szoprán),  Gregory Warren (tenor)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Nathan De'Shon Myers (bariton)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Jana Kurucová (mezzo), Gregory Warren (tenor)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Gregory Warren (tenor), Xenia Romashova (szoprán)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Xenia Romashova (szoprán)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Nathan De'Shon Myers (bariton)

Állókép a videóból, Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence, 2011, kamera: Imreh István | Kinderchor Canzonetta Berlin