1. Interfész
A világ megjelenik valamin. Hívhatjuk a „tudat képernyőjének” (léleknek). Én úgy hívom, „a tévé”.
Otto Rössler1
Az 54. Velencei Képzőművészeti Biennálén a Magyar Pavilonban Németh Hajnal ÖSSZEOMLÁS – Passzív Interjú című installációja kerül bemutatásra, mely több, egymással szoros kapcsolatot tartó elemből áll. Az egymást kiegészítő egységeket pontosan kitalált és megvalósított szerkezeti aleatorika működteti s szervezi egésszé. Milyen elemekről van szó?
Zene, szöveg, hang, kép, tárgy, történet: kísérleti opera, passzív interjúk mint szövegkönyvek, nyolc csatornás hang, zörej-zajkörnyezet és ének, összetört BMW gépkocsi, kottaállványok, fotó, vetített kép, leírások.
Fény: Vörös, kék, szürke, zöld – természetes fény, a Nap fényáteresztő színes fólián átszűrt fénye, valamint mesterséges fények, reflektor, neon, lámpák, vetítőfény.
Terek: A pavilon átriumába lépve és előre tekintve a szemközti falon gépkocsi rendszámtáblákra emlékeztető tárgyak sorozatait látjuk, amelyekre összefüggő, de a táblák mérete miatt szokatlanul tagolt szöveg került. Ha a táblák előtt állunk és jobbra nézünk, az üvegajtók mögötti falon fényképeket láthatunk, emberekről. Mellképek, de a lefényképezettek nekünk háttal állnak, arcukat nem mutatják. A fotókamera abba az irányba nézett, amerre az arcok is: a falon túl. Ott, a falon túli teremben filmet vetítenek. Pontosabban videót, amelyben énekelnek, amelyben autókat és az autókhoz kapcsolódó fontosabb helyszíneket lehet látni és hallani.
Az átriumból balra indulva találhatjuk meg az autóroncsot, vörös fény és zene befolyásolja az érzékelés terét. Az autó valamint a videóvetítés egymással átellenes kiállítási helyszíneit közvetlenül összekötő keskenyebb, hátsó teremben kék, reflektorokkal megvilágított, árnyékot vető kottaállványok találhatók, valamint a jegyzőkönyvek, vagyis a hallható énekszámok alapjául szolgáló írások olvashatók.
Minden nyilvánvalónak tűnik és minden bizonytalan. Minden idézet, és mégsem egészen. Minden ismerős, de mégis kicsit idegen. Nincs egyetlen, kitüntetett nézet, nincs kijelölt bejárási útvonal, didaktikai utasítás. Mit állít elénk, a nézők, a közönség elé a mű? Helyszínelők lennénk, akiknek a feladata jóval egy baleset megtörténte után beszámolók meghallgatása, fényképek készítése, mérések valamely rekons-trukcióhoz, majd a roncsok elvitele, a terep megtisztítása? A baleset itt inkább ürügy, a törött autó pedig a klasszikus értelemben vett szimbólumhoz hasonlatos, egy symbolon, amelynek nincs meg, nem is volt soha meg a „másik fele” – ezt kellene meg-alkotni, ez lenne a művelet tétje.
Feladat interfészre: eszközt vagy megoldást találni arra, hogyan lehet nem látható arcokkal szembenézni?
2. Szépség
Denn das Schöne ist nichts
als des Schrecklichen Anfang, den wir noch grade ertragen,
und wir bewundern es so, weil es gelassen verschmäht,
uns zu zerstören. Ein jeder Engel ist schrecklich.
Rainer Maria Rilke, Duineser Elegien2
A „schrecklich” jelző mögött, melyet Rilke használ, a „schreck”, az ijedtség áll: a rémület a félelem kapuja. Tudjuk, a drámai hatás kiváltását az együttérzés és a félelem felkeltése bizonyosan segíti, a kiállított autó és a jegyzőkönyvek ilyen, a „való világból” vett, tragikus elemei a műnek. Ismerhetjük, milyen érzés az országúton elhaladni egy korábban megtörtént baleset még látható nyomai mellett. Nem ezt a riadt empátiát célozza a megjelenítés a kiállítótérben, itt a jelenlétben inkább a megfigyelő tárgyilagossága és a fantázia behatárolhatatlansága ütközik, feszül egymásnak, a látható így pusztán az elképzelhető határa. Az összetört autóban, e poszt-ready-made szoborban a csúcs-techo-design találkozott egy tervezhetetlen, pillanatnyi formálással. Valóságszobrászat, melyben egyesül a magas szintű tervezés az alacsony szintű formaképzéssel. A létrejövő alakzat egykori hangja, a sebességek csattanása egyetlen hangsűrítményben összegezhető.
Az absurdus latinul jelenthet fülnek kellemetlen, rossz hangzást, zavaró, disszonáns hangokat. Az autóroncs a kiállítótérben ezt a kellemetlen hangot reprezentálja, mely nincs jelen. Mást hallunk, s arra gondolhatunk, mintha ezt az egyetlen hangot, a gyorsaság csattanását valaki összetettnek tekintette és lelassította volna, tízezerszeresen, saját ritmust képezve, mivel kép soha nincsen hang nélkül, mindig hangok kísérik a látványt. Az abszurd magyarul fordítható képtelennek is – képtelenségnek tűnhet a rég elszállt csattanásból kihallani a szférák zenéjét.
Talán e széttartó vektorok – hangok, színek, improvizáció és kötött forma, tárgy és árnyék – az ellentétek egyesítésének módszerére utalnak: a coincidentia oppositorum cusanusi művelete itt és most a „művészet és valóság” egybeesésének és szembeállításának újabb, drámai kísérlete. A passzív interjúk eldalolása az autópálya feletti hídon vagy a szerelőcsarnokban egy-egy mini sorsanalízis vázlatai és változatai. Azt kérdezik, hogy van-e kiút, hogy milyen lehet, hallható, látható, vagy esetleg érezhető-e a megmenekülés aurája?
Visszatekintés egy lehetetlen feladat aka-ratlan megoldására.
3. Hangok! Hangok! – JÖN! JÖN!
A csend, mint olyan, nem létezik.
Mindig hangot ad valami.
John Cage3
A zene csendje – az időtartam beemelése a zenei kompozícióba, kitágítása, szokatlanul hosszú szünetek formájában, addig, amíg a zene helyet adhat a csöndnek, s a csendben a fülek kinyílnak a zajok, zörejek, a hangok jelenléte és e jelenlét folytonossága felé (4’33’’) – senki sem inspirálta a zenészek közül a kortárs képzőművészeket úgy, mint John Cage.
„Stimmen, stimmen.” – olvassuk ugyan-csak az első Duinói elégiában, „Hangok, hangok.” – fordítja magyarra Nemes Nagy Ágnes, „Szavazatok, szavazatok.” – így pedig az internet fordítórobotja. Az összhangzat, a megfelelő hangolás, az írás átfordítása a nem hallható, csupán leírt formából énekelt, zenei hanggá éppoly kényes vállal-kozás, mint a fordítás a különböző nyelvek között. Improvizációk és idézetek küzdelme folyik a hangtérben, dialógust hallunk, s mögötte elképzeljük egy csattanás felhangjait – a memória rezonanciáját – az elbeszélt időpillanat esszenciális, sűrített, dramatizált átiratát.
Gyors improvizáció a baleset is (nem számítva itt Cronenberg ismert filmjét), mivel a váratlanul előállt véletlen – épp szokatlansága miatt – kikapcsolni igyekszik a rutint, ezzel együtt és ugyanakkor kevés időt ad a tudatos cselekvésre. Az esemény maga az előzmények és következmények közé szorult idő, így kerülhet a hírekbe: egy baleset mindmáig hír, az első vonatbaleset óta.
Katekizmus (filmelőzetes):
– Hallottad, hogy az első magyar művész, akinek autója volt, Benczúr Gyula? És hogy Hajas Tibor, magyar művész, autóbaleset áldozata lett? (Lábjegyzet: Albert Camus autóbalesete, 1960. január 4., a Facel Vega FV3B sportautó, az interneten talált kicsiny, fekete-fehér fénykép erről(?), egy fának ütközött autóroncs.)
– Olvastad, hogyan kapcsolja össze Petőfi Sándor a haza és haladás fogalmait sebességélményével az első vasúti utazása hatására? „... azon a vasuton bámulatosan halad az ember. Szeretném rá ültetni az egész magyar hazát; néhány esztendő alatt tán kipótolná, a mit néhány század alatt elmulasztott a haladásban. Kár, hogy oly rövid még nálunk az egész vasut. Mikor az ember azt gondolja, hogy még csak fölül, már akkor leszáll, s ott van Vácon.”4
– Tudtad, hogy Magyarországon 1949-től Ikarusz néven autóbuszokat gyártottak, s a gyár az átmenet időszakában válságba került?
– Ismered Paul Virilio javaslatát, mely szerint „a XX. századot tekinthetjük a balesetek múzeumának. Gondolhatunk a film történetére, a televízióéra, a videóéra (ideértve a videojátékokat is), és világos, hogy a legnagyobb látványosság a baleset. (...) Ezért javasoltam a baleset múzeumának megvalósítását: egy olyan múzeumét, ami elhozhatja hozzánk a balesetet, ahelyett, hogy minket vinne a balesetbe.”5
– Emlékszel, mit ír Wolfgang Schivelbusch A vasúti utazás története című könyvében6 a tér, idő, sebesség érzete, emberi fogalmai, valamint ezekről alkotott képzeteink átalakulásáról? Kiderül, hogy a vasút az újkori utazás archetípusa, ahol ember és gép egyesül, és a baleset a rendszer potenciálisan kikerülhetetlen elemévé válik.
– Szárnyas kerék. Mit jelent ez?
Felelet: Ennek a képnek a magyarázatát megtalálod Ezékiel könyvében.7
4. Ikarus
S még mi egyre röpülünk,
Egy sziporkát sem fáradva;
Ez a gép tán egyenest a
Másvilágba megy velünk!
Petőfi Sándor, Vasúton
Pest, 1847. december
Velencében az embernek viszonylag kevés az esélye egy autóbalesetre, ezen nem lehet csodálkozni, ahogy azon sem, hogy az automobil megjelenése a képzőművészetben a XIX. század vége előtt minimális. Nem minden történhet mindenhol és minden időben.
Mintha egy tévécsatorna adná itt a híreket, amelyeket még soha nem láttunk, de mégis emlékezni vélünk rájuk. Régészek feltárták, régi, pogány temetkezési mód, amikor a lovas mellé eltemetik a lovát. Huszárik Zoltán magyar filmrendező A piacere című filmjében leeresztik a halott Trabant márkájú gépjárművét a sírba. Történelmi és fiktív tények, valóság és fantázia.
Ikarosz mítosza egyesíti a szabadság, a megszabadulás és a bukás képzetét, melyből mára leginkább csak az utóbbi maradt. Mítosz híján, materiális értelemben már nincs hová repülni, a kérdés csupán, hogy globális vagy univerzális lesz a legutolsó véletlen baleset, mint valamely innováció nem tervezett mellékkörülménye. Mégis, ha már a menekülés kényszere racionális okokból így elmúlt, kérdés, a jelenben hol kereshető a szabad idő vagy tér arra, hogy átgondoljuk, mi mit jelent. Másként, a művészet lehetséges-e még, megteremtheti-e még mindig a szabadság terét?
„...A történelmi-politikai felfogás egyszerűen kizárja a szabadság lehetőségét. Ha most félreteszünk minden mást, és tisztán formálisan, analitikus módon vizsgáljuk meg a kérdést, többé nem okokat és okozatokat látunk, hanem véletleneket és szükségszerűségeket. A fennálló szabályok szerint viszont a statisztikai értelemben vett véletlen is szükségszerűnek tekinthető. Ha egymás után elég sokszor dobunk kockát, biztos, hogy minden hatodik egyes lesz. Ily módon születik a véletlenből bizonyosság. Ebben az összefüggésben már lehet szabadságról beszélni. A szabadság abban áll, hogy a véletlent megfordítva valami valószínűtlenből szükségszerűt csinálunk.”8
Egy pillanat kibontása: a mű ideje (előadási instrukció: a piacere).
A Crash, az összeomlás miként lehet a szabadság pillanata? Nincs az időben, mert nem megélhető és nincs az időn kívül, mert az élet és a halál határán nincs idő. A szabadság pillanata az az átmenet, amikor az élet vagy visszakapható, vagy beteljesül.
Coda, kísértés helyett:
Oh lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!9